CrossConnect

Homeopátia és növényi gyógyszerek

A homeopátia története

A homeopátia alapelve már legalább 2500 éve ismeretes. Hippokratész görög orvos (i.e. 460-377), "az orvostudomány atyja" először említette: "Ugyanazok a dolgok, amelyek a betegséget okozzák, meg is gyógyítják azt." A középkorban Paracelsus (1493-1541), német orvos megállapítása: "Ami nagy adagban méreg, az kis adagban orvosság". Ezen alapelveket gyakorlati gyógyító módszerként azonban csak Samuel Hahnemann német orvos és gyógyszerész (1755-1843) vezette be, kidolgozva a homeopátia elveit és törvényeit. Őt tekintik a homeopátia megalapítójának.

A homeopátia három alapelve a következő:

  1. Hasonlóság elve
  2. Gyógyszervizsgálatok
  3. Potenciálás

1. Hahnemann felfigyel a hasonlóság törvényére

A homeopátia alapelveit Hahnemann foglalta írásba Organon című könyvében, amely még ma is a homeopátiás gyógymódot alkalmazók "bibliája". 1791-ben Hahnemann olvasott egy cikket a kínafakéreg alkalmazásáról. Ennek hatóanyagát, a kinint egy fertőző trópusi betegség, a malária (váltóláz) gyógyítására használják. A cikk azt állította, hogy a kinin gyógyító hatását a gyomrot erősítve fejti ki. Hahnemann ezt cáfolni akarta, ezért a kéreg parányi darabkáit fogyasztotta el, ettől a testhőmérséklete csökkenését várva. Ehelyett azonban számos más tünet alakult ki nála, amelyek a maláriára jellemzőek. Hahnemann-nak tehát a malária gyógyítására alkalmazott anyag túlzott fogyasztásával sikerült előidéznie magán a malária valamennyi tünetét. Amint felhagyott a kéreg fogyasztásával, a tünetek megszűntek. Így figyelt fel a hasonlóság törvényére, mely szerint "hasonló a hasonlótól gyógyul".

2. A hahnemanni gyógyszervizsgálatok

Hahnemann ezután hozzákezdett a legkülönfélébb anyagok kipróbálásához, amelyekről feltételezte, hogy gyógyító hatásúak lehetnek. Több mint 100 anyaggal végzett kísérleteket saját magán, barátain és kollégáin, rendszeresen följegyezve az elért eredményeket, majd a vizsgált anyagokat homeopátiás szerek előállítására használta fel. Ezt az eljárást, melynek segítségével egészséges alanyokon idézett elő tüneteket, "bizonyításnak" nevezte .Hahnemann első száz bizonyítási eljárását a mai napig legalább újabb 2000 tudományosan kivitelezett vizsgálat követte. A gyakorlatban azonban csupán néhány száz homeopátiás szer van rendszeres használatban. Az egyes anyagok által kiváltott tüneteket összegyűjtötték, lejegyezték, rendszerezték, és a MATERIA MEDICA néven ismert könyvben foglalták össze.

3. A gyógyító anyagok "hatalmítása" Hahnemann nyomán

Hahnemann fölfedezte ugyan a homeopátia alaptörvényét, számos, általa homeopátiás gyógyításra szánt anyag erősen mérgező volt. Hahnemann elkezdte hát sokszorosan hígítani az anyagokat. Az oldatok annyira felhígultak, hogy hatástalannak bizonyultak. Ezért a további kísérletek során két hígítás között minden alkalommal erélyes rázásnak vetette alá az oldatot. Ez az erőteljes behatás mintegy "energetizálta" a szert, vagyis hatalmas mennyiségű gyógyító energiát szabadított fel a kiindulási anyagból. A lépésenként hígítást és dinamizálást is alkalmazó gyógyszerkészítési módszert potenciálásnak hívják. Egy betű (hígítási arány) és egy szám (a hígítások száma) együttesen jelöli a potenciát - a készítmény "intenzitását", például: Sulphur C30.

A gyógynövények felhasználásának története

A gyógynövények ismerete olyan régi mint az emberiség története. Az ösztönös keresést felváltotta a céltudatos kutatása gyógyító anyagoknak. A görög Hippokratész( i.e. 460-377) műveiből tudjuk, hogy gyógyszerkincsünkhöz tartozott a mai gyógyszerek közül az Absinthium, CInnamomum,Papaver, stb.

A középkorban Nagy Károly (768-814) frank király kötelezővé tette a gyógynövények rendszeres termesztését.

Paracelsus (1493-1541) nevéhez fűződik a farmakokémia megalapítása.

A természettudományok XVII: században felgyorsult fejlődését segítette Linné(1701-1178) botanikai munkássága, egyes növényi anyagok tiszta előállítása.
Ezzel a gyógynövények szerepe megváltozott a gyógyászatban. Az eredetileg növényi alapú gyógyszerek egész sorát állították elő félszintetikus, illetve szintetikus úton. A szintetikumok elterjedése azt eredményezte, hogy a gyógyszerkincs nagyobb része az ember számára olyan idegen anyagokból állt, amelyek a természetben nem találhatók meg. Utóbbiakkal elért óriási eredmények mellett mellékhatások és utóhatások miatt fokozódni kezdett a „szintetikumoktól való félelem”.
Kezdetét vette a fitoterápia jelenleg is tartó fejlődése.

Gyógynövények felhasználásának módjai:

  1. Gallenusi készítmények (forrázat,főzet,hideg vizes áztatás,oldat, szeszes kivonat,folyékony kivonat,száraz kivonat, kenőcs, tabletta)
  2. Aromaterápia (illatos növények és az illóolajok használatán alapul)
  3. Homeopátia (az emberi szervezet öngyógyító képességét támogatja)
  4. Fitopreparátumok (növényi alapú gyógyszerek)
  5. Izolált természetes anyagok (természetes vegyületek melyeket változtatás nélkül használ fel a gyógyszeripar)